Kicsit talán magyarázkodásra szorul, hogy miért is tűntem el ily hosszú időre. Nem, nem lett elegem a főzésből, vagy a blogolásból, sőt kifejezetten hiányzott. Úgy alakult azonban, hogy az elmúlt hónapokban még csak egy fakanalat sem tudtam a kezembe venni, ugyanis bármiféle ételre való gondolás, szagok és még a receptek is (!) jó kis émelygést eredményeztek. Ez természetesen nem tartott örökké, csak utána kellett még egy kis idő, hogy megszokjam új állapotom, amit – már gondolom mindenki kitalált a virágnyelv ellenére is – a terhesség eredményezett.

Most viszont itt vagyok újult erővel, sok recept ötlettel, és az is biztos, hogy idővel bővülhetnek majd a témakörök is. Köszönöm, ha velem tartotok.

A galette egy francia kifejezés, melyet eredetileg a lapos, kerek vagy rusztikus alakú édességekre használtak. Egyik legismertebb változata, amikor a gyümölcsöket egy nem szabályos kör alakúra nyújtott omlós tésztába töltjük, a sütemény szélét pedig szabálytalanul visszahajtjuk, ez adja a rusztikus jelleget. Érdekes egyébként, hogy a franciák az ily módon készített palacsintát is galette-nek nevezik. Persze sósan is készülhet, én most egy mézes-fügés változatot készítettem. Egyszerű de nagyszerű!

DSC_0679

Hozzávalók – 2 db 24 cm-es süteményhez

20 dkg liszt
10 dkg vaj
2 dkg cukor
1 ek. tejföl

Töltelékhez:
8-10 db füge
3 ek. mascarpone
2 ek. méz
fahéj a szóráshoz

1 db tojás a kenéshez

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd 20 percet hűtőben pihentetjük. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A gyümölcsöt 3-4 mm vastagságúra vágjuk, a mézet a mascarponeval összekeverjük. A tésztát felezzük, mindkét felét úgy 26 cm-esre nyújtjuk, megkenjük a mascarponés krémmel, hogy a széleit 2 cm-es sávban üresen hagyjuk. Leterítjük rajta a gyümölcsöt, megszórjuk kevés fahéjjal, és a széleit visszahajtjuk. A széleket tojással lekenjük, majd a süteményt 35 perc alatt pirosra sütjük.

Készíthetjük más gyümölccsel aminek szezonja van, akár szilvával is. (A fügét, mivel nagyon édes, cukrozni pluszba nem szükséges, a szilvát esetleg egy kanál cukorral szórjuk le, viszont ebben érdemes egy plusz réteg alufóliát tenni a forma köré.)

DSC_0680