Ez már egy régi elmaradásom, válasz a: hogyan hasznosítsuk a fagyasztóbban felgyülemlett disznóhúst. Nem vagyok akkora rajongója, hogy direkt gyűjteném, de szüleim tartják otthon, úgyhogy ha már kapjuk, meg kell enni ugye. Egy idő után pedig kicsit unalmas a sertéspöri vagy a brassói. Szóval, néha megpróbálok kísérletezni egy-egy új recepttel. Ez a mediterrán ragu nem szokványos, hanem paradicsomos-vörösboros, nagyon intenzív, és a fekete olívabogyó is kétségtelenül feldobja az ízét.

Hozzávalók (4-6 személyre):

1,5 kg sertéscomb
2 púpos ek. zsír
2 nagy fej hagyma
2 darabolt paradicsom konzerv
2 dl vörösbor
2 narancs héja és leve
15 dkg fekete olívabogyó – félbevágva
3-4 db babérlevél
só, bors, kakukkfű

A sertéscombot kis kockákra vágjuk, megtisztítjuk a felesleges hártyáktól, ha szükséges. A zsírt felolvasztjuk, belerakjuk a babérlevelet, a hagymát üvegesre pirítjuk rajta, majd rátesszük a húst. Minden oldalát fehérre pirítjuk, majd alaposan sózzuk borsózzuk. Felöntjük a vörösborral és a paradicsomkonzervvel, belereszeljük a narancsok héját és hozzáadjuk a levét is. Egyszer nagy lángon felforraljuk, majd közepes lángon főzzük tovább. Én már kétszer is megfőztem, ezzel a folyadékmennyiséggel pont kellően szaftos végeredményt kapunk a főzési idő végével, de ha másképp ítéljük meg, kevés vörösbort még adhatunk hozzá. Ha szükséges tovább ízesítjük, kakukkfűvel csak az utolsó 15 percben szórjuk meg, mert ez a fűszer nem bírja a főzést, elszáll az aromája. A legvégén hozzáadjuk az apróra vágott olívabogyót. Körülbelül másfél-két óra alatt készül el.

mediterrán sertésragu