Amennyire flancosan hangzik ez az étel, annyira meghazudtolja magát, mert mondhatni gyerekjáték elkészíteni. A sertésszűz akár már előző nap bepácolható, a narancstól és a köménytől egzotikus, karácsonyi íze lesz – de azért nem nyomja el a szósz ízét, inkább harmonikusan kiegészíti azt. Az áfonya szószt pedig melegen ajánlom más, például vadhúsok mellé is. Köretnek krumplipüré vagy rizs illik hozzá.

narancsos sertesszuz

Hozzávalók ( 4 személyre):

1 kg sertésszűz
1 narancs leve és héja
1 ek. római kömény (egészben, lehetőség szerint mozsárban őröljük)
frissen őrölt bors

Mártás:
1 kisebb fej lila hagyma (kb 10. dkg)
6 dl vörösbor
1 tk. cukor
1 tk. fahéj
1/4 tk. szegfűszeg
csipet szerecsendió
6 ek. áfonyalekvár
1 csapott tk. étkezési keményítő

A szűzérmét egyben hagyjuk, és a narancs levéből, héjából és a köményből készített páccal legalább két órára, de akár egy egész estére hűtőbe tesszük. Megszórjuk frissen őrölt borssal, de nem sózzuk meg, csak közvetlen sütőbe tevés előtt. Sütés előtt fél órával kivesszük a hűtőből hogy szoba hőmérsékletű legyen. Közben a sütőt 200 fokra melegítjük. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, és a szűzérme minden oldalát két-két percig pirítjuk. Megsózzuk, és az előmelegített sütőbe tesszük 25 percre. Ha kész, szeletelés előtt 10 percet pihentetjük. Közben elkészítjük a mártást.
A lila hagymát apróra vágjuk, a borral és a fűszerekkel feltesszük, majd nagy lángon úgy 15 perc alatt a felére főzzük. Ezután leturmixoljuk, hozzáadjuk az áfonyalekvárt, az étkezési keményítőt, és 2-3 perc alatt besűrítjük.