Vannak dolgok, amik bizony elsőre nem jönnek össze. Így jártam a macaronnal, és – eddig – ugyanez volt a helyzet a gnocchival is. Úgy egy éve fejembe vettem, hogy de jó lesz, csinálok egy jó nagy adagot, egy részét azonnal megfőzöm, egy részét meg lefagyasztom későbbre. Csúnya kudarcot vallottam, ehetetlen gumiszerű valami lett a végeredmény. Idén úgy döntöttem, ismét megpróbálkozom, aztán vagy bejön, vagy nem. Szuper jó gnocchi készül! Próbáljátok ki Ti is. A mártásba pedig dobjatok friss spenótot, – én sajnos már csak evés után láttam a boltokban-, hogy egy kis vitaminforrás is legyen.

gnocchi

Hozzávalók ( 2 személyre):

50 dkg krumpli
20 dkg liszt

Szószhoz:
2 dl 20%-os tejszín
5 dkg kéksajt
2 ek. mascarpone
só, bors, szerecsendió
(20 dkg spenót, 3 gerezd fokhagyma)

A krumplit héjában puhára főzzük, majd megpucoljuk, és langyosra hűtjük. Összekeverjük a liszttel. Érdemes először csak a 2/3-át belekeverni, mert krumplifüggő is, hogy mennyi lisztet vesz fel. Ruganyos tésztát kell kapnunk, ami már nem ragad a kezünkhöz. A tésztát 4 felé osztottam, vékony, 1 cm vastag hurkákat formáztam belőle. 1 cm-es darabokra vágtam, így kis négyszögeket kaptam. Minden darabot az egyik sarkára állítottam, és a tetejét villával kissé benyomtam. Ez volt a művelet legpepecselősebb része. A tésztát forrásban lévő sós vízben 6-7 perc alatt készre főztem.
A szószhoz a hozzávalókat összeforrósítottam, és így tálaltam. Ha a spenót előbb eszembe jut, előbb kevés olívaolajon fokhagymával azt fonnyasztottam volna meg, majd utána teszem hozzá a többi hozzávalót. Ízlés szerint fűszerezzük, ne sajnáljuk a szerecsendiót.