Sok tököt kaptunk, fagyasztóba is került, de kicsit untam már a tökfőzeléket a hagyományos tejfölös módon. Szóval készítettem egy paradicsomos változatot, feltétnek pedig buggyantott tojást. Buggyantott tojással már próbálkoztam, de ez a mostani változat nagyon szép lett (igen, szép), mert nem lett mindenhol összevissza rojtos. És nagyon hamar meg is van!

DSC_0046

Hozzávalók (3-4 főre):

1 kg tök
1 kis fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
340 g sűrített paradicsom
friss bazsalikom
só, frissen őrölt bors
kevés olívaolaj

fejenként 2-2 tojás

A tököt legyalulom, félreteszem. (Nem sózom le, azt szeretném, ha a levét az ételbe engedné ki. ) A hagymát apróra vágom, az olívaolajon üvegesre pirítom. Rányomom a fokhagymát, és amint felszáll az illata, már teszem is rá a tököt. Sóval-borssal ízesítem, majd felöntöm a sűrített paradicsommal. Kevés – fél dl – vizet öntök hozzá, figyelem, hogy a tök ereszt-e elég levet, ha nem, még pótlom a vizet – újabb fél-egy dl-t -. Többször megkeverve 15-20 perc alatt készre főzöm, az utolsó 5 percben teszem bele a friss apróra vágott bazsalikomot. Kellően sűrű főzeléket kapunk, habarás nem szükséges. (Ha esetleg túl hígnak találnánk, félidőben vegyük le a fedőt, és hagyjuk, hogy a lé elpárologjon a főzelékünkről.)
Ezután a buggyantott tojás percek alatt elkészül. Chili&Vanília receptjét használtam (képes leírás itt) és tényleg tökéletes lett! A vizet felforralom, amikor bugyog teljesen leveszem a lángot, és a tojást, amit előzőleg pohárba tettem óvatosan beleengedem a vízbe. Pontosan 3 perc, és kész is! Jó étvágyat!