Elmentem a boltba, hogy vegyek csoki cseppeket, de olyan horribilis áron lehet kapni, hogy inkább kihagytam. Aztán arra gondoltam, biztos lehet ilyen itthon is csinálni, utána is néztem a neten, hurrá, találtam is recepteket. Ebből a mennyiségből majdnem 20 dkg lett – talán lett is volna ennyi, ha nem kóstolgatok annyit…. De az biztos, hogy nagyon megéri a végeredmény. (És csak 2(!) kanál mézet tettem bele.) Amint kipróbáltam sütiben is, beszámolok róla. Addig is, délutáni nasinak sem utolsó és szerintem díszíteni is jól lehet vele.

DSC_0037

Hozzávalók:

1/3 bögre kókuszolaj
2/3 bögre kakaópor
negyed vaníliarúd kikapart magja (vagy egy evőkanál vanília esszencia)
2 ek. méz

A kókuszolajat kissé felmelegítjük, alaposan elkeverjük benne a kakaóport, a mézet és a vanília magokat. Kihűtjük (én 5 percre hűtőbe is tettem) hogy felgyorsítsam a folyamatot. Amikor már megáll benne a kanál, sütőpapírra nyomunk kis halmokat, és 10 percre a fagyasztóba tesszük, hogy megkeményedjen. Gyorsan dolgozzunk vele, mert a kezünk melegétől is folyóssá válik. Felhasználásig hűtőben vagy a fagyasztóban tároljuk.