Ahogy elnéztem a blogot, azt vettem észre, hogy mostanában igen kevés főétel kerül fel. Ennek nem az az oka, hogy nem főznék, inkább csak, hogy kevés olyan ötlet jut eszembe, amit kellően jónak ítélek meg, hogy érdemes legyen lefotózni és felrakni. Ez a mai recept viszont kivétel, abszolút ízlik, nem tudom miért hanyagoltam mostanában a csicseriborsót, de biztos, hogy hamarosan többféle formában is visszakerül a repertoárba!

DSC_0185

Hozzávalók (3-4 személyre):

1 kis fej hagyma
1 fej brokkoli
1 konzerv (240 g) csicseriborsó
50 dkg csirkemell
2,5 dl húsleveslé
1 konzerv kókusztej
1 tk. keményítő

Egy wok edényt felforrósítunk. A hagymát vékony csíkokra vágjuk, és kevés olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, ízesítjük sóval, borssal, 1 teáskanál curryvel. Fehéredésig pirítjuk, hozzáadjuk az brokkoli rózsákat, 1-2 percig pirítjuk és felöntjük a húsleveslével és a kókusztejjel. 20 perc alatt puhára főzzük. Én félig fedővel, félig fedő nélkül főztem, hogy a leve is tudjon kicsit párologni, az utolsó öt percben hozzáadtam lecsepegtetett csicseriborsót és egy teáskanál keményítővel behabartam. (A keményítőhöz kevés levet tettem, alaposan elkevertem és így öntöttem vissza a wokba. 1-2 perc alatt besűrítettem.) Rizzsel kínáljuk.