Mostanában úgy állnak a dolgok, hogy nem a tojásfehérje, hanem a sárgája gyűlik otthon. Tudtátok, hogy a sárgáját is le lehet fagyasztani a fehérje nélkül? Jégkockatartóba rakva egyesével is felhasználható, de akár nagyobb adagokat is eltehetünk egyszerre. Ez nekem teljesen új információ volt, eddig ezt hittem csak a fehérje fagyasztható, ha megmarad. Szóval volt egy csomó sárgája, és gondoltam csinálok belőle sodót, most karamelleset. Anyukám mindig tojásfehérjével lágyítja a sodót, mivel nekem ez nem volt, utánaolvastam, és találtam egy jó ötletet: habverővel habosítsam. A recept szerint már a folyékony masszát kell habosítani, de nekem ez nem tetszik, mert akkor honnan tudom mikor sűrűsödik? Szóval én vártam, amíg el nem kezdett sűrűsödni, utána habosítottam. Isteni, légies, könnyű lett! A leírás hosszúnak tűnhet, de inkább tartalmaz praktikai tanácsokat, mint konkrét lépéseket. És hogy mihez ehetjük? El tudom képzelni amerikai palacsintához, de a képen más szerepel. A következő posztban az is kiderül!

DSC_0295

Hozzávalók:

10 dkg kristálycukor
4 dl tej
4 tojás sárgája
1 ek. cukor

Egy magas lábost használjunk, amiben majd a krémet elektromos habverővel tudjuk verni anélkül, hogy felcsapódna. A cukrot karamellizáljuk az edényben. Én erre nem használtam külön edényt, viszont az alja nem elég vastag, így a széle hamar égni kezdhet. A cukrot szórjuk bele, ne keverjük, de ha füstölni kezd, emeljük fel az edényt a gázról és jobbra balra, vagy kört leírva forgassuk, hogy a karamellizált rész bevonja a cukrot. Így nem ég meg, de a cukor egyenletesen felolvad és karamellizálódik. Hozzáöntjük a tejet – inkább meleg legyen, a hideg tejtől a karamell kicsapódhat! -, és felforraljuk. Ezalatt a karamell feloldódik – most sem kell kevergetni, csak ha már forr a tej, így nem ragad a karamell a fakanálra. Miközben felforraljuk a tejet a tojássárgáját a cukorral habosra verjük. Amikor forr a tej, keveset a sárgájához öntünk, és alaposan elkeverjük. Ez a hőkiegyenlítés miatt fontos, ha beleöntenénk a sárgáját a forró tejbe, a tojás darabos, csomós lenne. A tejet húzzuk le a tűzről, keverjük hozzá a tojásos-tejes keveréket. Folyamatosan kevergessük, és amikor látjuk, hogy kezd sűrűsödni, tegyük vissza a tűzre, és habverővel alacsony fokozaton egy-két percig verjük, amíg habos sodót nem kapunk. (Vigyázzunk, ne verjük sokáig, mert akkor a krémet túlfőzzük, és kicsapódik.!