Szóval, a hozzátáplálás beindult, a véleményemet erről már korábban leírtam egy posztban, most pedig ideje belevetni magunkat a sűrűjébe. Mit eszik mostanában a baba? A kezdeti egyszerű gyümölcspürék és főzelékek után elkezdtem kissé ízesebben főzni. Na, nem sóval, hanem zöldfűszerekkel, hagymával, fokhagymával. (Amit tartok a fagyasztóban: jégkockatartóba tett zöldfűszereket, pl. kapor, petrezselyem.) Kisbabám már 7,5 hónapos, szerencsére jól evő, szóval bátran próbálkozom, egyelőre húsmentesen. Mivel úgy gondolom, minden baba más ütemben szokik hozzá az ízekhez, nem írom az ételek mellé, hogy mikortól “kellene” ennie a babának, inkább összegyűjtöttem egy csokorba, amik nálunk beváltak. Ha már külön-külön megismertettük az alapanyagok egy részével, kezdjünk el próbálkozni.
Felügyelet mellett már kap aszalt gyümölcsöt – alma vagy banán chipset, aszalt szilvát -, vagy gyümölcsszeleteket, hogy a különböző formákkal és a szilárdabb falatokkal is tudjon ismerkedni. Fagyasztással még csak gyümölcsök esetében próbálkoztam, főzelékből 2-3 napos adagokat főzök, ez elég jól bevált. Nálunk jelenleg kb. 10 dkg egy adag, ezt érdemes kikísérletezni. Leírok néhány érdekesebb kombinációt, ötletelés céljából.

Gyümölcs:

– 1 db banán – 4 db aszalt szilva (1 adag)
– 1 db alma vagy körte, 1 ek. mazsola (1 adag)

Főzelék (annyi vízben megfőzni, ami épp ellepi, a vizet félretenni, ha szükséges a pürét azzal higítani):

– 15 dkg cukkini, 15 dkg krumpli, 2 gerezd fokhagyma (3 adag)
– 15 dkg tök, 15 dkg krumpli, 2 gerezd fokhagyma, 1 jégkockányi kapor (3 adag)
– 30 dkg karalábé, kisebb hagyma fele (3 adag)
– 25 dkg sült gesztenye, 5 dkg aszalt szilva (3 adag) (hússal is szuper lesz majd!)

És a végére jöjjön egy recept:

30 dkg sütőtök
1 nagyobb fej fokhagyma
kakukkfű

DSC_0200

A sütőt 200 fokra melegítjük. A sütőtököt közepes kockára vágjuk (héját nem szükséges eltávolítani, sütés után szépen lejön), az egész fokhagymát vízszintesen elfelezzük, vágott felével felfelé sütőpapírra tesszük a sütőtökkel együtt. Óvatosan megszórjuk kakukkfűvel, és sütőben 30-40 perc alatt puhára sütjük. A sült fokhagymát kinyomjuk, és a sütőtökkel együtt pürésítjük.