Azt hiszem ezentúl az utazásaim fő célja egy lesz mindenek felett: a helyi gasztronómia tanulmányozása. Voltam én már ugyanis a török fővárosban – pontosan öt évvel ezelőtt, munkaügyben -, de egyáltalán nem emlékszem, hogy a rengeteg édességen kívül – ami még az én ízlésemnek is elég tömény volt – bármi egyéb gasztronómiai élmény megragadt volna. Erre az utazásra viszont készültem: magamat – és útitársaimat is – treníroztam már jóval az indulás előtt, hogy ezen alkalommal bizony végig fogunk enni minél több helyet, ételt, és ottlétünk egyik fő pillére KELL legyen a helyi gasztronómia felfedezése. Szerencsére a többiek nem néztek komplett hülyének – ismerve blogos hátteremet – és örömmel asszisztáltak a helyek felkeresésében na és a kóstolásban is. Mielőtt elutaztunk igyekeztem tájékozódni az éttermeket, ételeket illetően. Magyar, populárisabb gasztroblogokon is találhatóak beszámolók, ezek azonban már régiek, viszont Chili&Vanília adott egy szuper ötletet: keressünk meg egy helyi gasztrobloggert, és kérjünk tőle tanácsot.

Írtam is a Cafe Fernando blog szerzőjének, Cenknek, akinek válaszában nem csak a gyorsasága meglepő (10 percen belül reagált), hanem hogy egy valóban komplett listát bocsájtott a rendelkezésemre, és még azt a kérésemet is figyelembe vette, hogy a helyek azért ár-érték arányban elfogadhatóak, halandó számára is kifizethetőek legyenek. A poszt első része csak a vendéglátóhelyekre fókuszál, ezen belül is azokra, amiket sikerül kipróbálni. A Cenk által küldött lista ennél bővebb volt, ezt bárki számára szívesen továbbítom, akit érdekel!

Török étteremláncok

Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sok helyi étteremlánc van Isztambulban, és ezek egyáltalán nem a hazai gyorsétteremláncok vagy az itthoni menüs helyek mintájára működnek. Rendes ételek, széles kínálat és jó ár-érték arány ami szerintem jellemzi őket, ahol általában van angol étlap, a pincérek is elég jól beszéltek angolul, így mondhatni ezeken a helyeken biztosra mehetünk az ételválasztással.

Többször reggeliztünk a Saray Muhallebicisi nevű helyen, ahol a tradicionális török reggelik széles választéka található meg (böregi, simit, különböző típusú tojásvariációk, mind vajban(!) készítve, amiből kedvencem a menemen, ami tojásrántotta paradicsommal és zöldpaprikával egybesütve. Menemem egyébként sok más helyen is kapható, érdemes nyitott szemmel járni, mindenhol ugyanolyan fém edényekben tálalják fel. Vigyázz, az edény forró!). Természetesen ebéd is van, na meg gluténmentes, tejalapú tradícionális török desszertek bő választéka, amiket mi nem próbáltunk ki, erre már nem volt kapacitás a gyomorban. Ezek közül amiket Cenk javasolt: tavuk göğsü (puding csirkemellből – igen, mindenki jól olvasta), kazandibi (karamellizált csirkemellből készült desszert) és a keşkül (mandulapuding, amilyen a blogon is szerepel.)

Reggeli – bal oldalt a menemen

Kipróbáltuk a Sütis nevű étteremláncot is egy vacsora alkalmával, ahol ugyancsak kapható reggeli – ebéd – vacsora, desszertek is. Mi itt lahmacunt és pidét ettünk. Mindkettő pizzához hasonlítható, a lahmacunon darált hús és szósz van vékony tésztarétegen, míg a pide hajó formájú, és akárcsak a pizza, mindenféle feltéttel és sajttal van bőségesen megpakolva.

Pide

Ugyancsak vacsorázni voltunk a Köfteci Ramiz nevű helyen is, ahol tradicionális lencselevest (mercimek corbasi) és különböző tálakat lehet enni (legtöbbször hús, zöldségek, rizs és krumpli a felállás, kicsit gyros tál jellegű, de finom, laktató és szerintem jó áron is van).

Ezeknél szűkebb választékkal, péksüteményeket, szendvicseket és édességeket kínál a Simit Sarayi, ami tökéletes választás lehet, ha reggelizni, vagy csak étkezések között bekapni szeretnénk valamit.

Helyi éttermek

Az öt nap alatt háromszor ettünk helyi étteremben (meg persze ne felejtsük el az étteremláncoknál elköltött vacsorákat se, amik nem a magyar gyorsétterem láncokkal azonosak), szóval szerintem megtettünk, amit lehetett.

Ki gondolta volna, hogy a Galata torony lábánál egy kis utcában kötünk ki egyik este? Hát, én biztosan nem. A fiúk egyik török ismerőse vitt el minket a Sensus Sarap & Peynir nevű boros helyre, ahol jobbnál jobb borok és persze ételek vártak minket. Angol honlap sajnos nincs, de a képek szerintem magukért beszélnek. Mindenkinek, aki kíváncsi a török borokra, érdemes ide benézni. Én ugyan bort nem ittam, de a többiek nem panaszkodtam a kínálatot illetően. Az ételek között helyi sajtok, felvágottak és különböző meze-k (azaz hideg-meleg előételek) szerepeltek. (Angol étlap van)

Helyi sajtok és szalámik

Az egyik legjobban azt vártam, hogy elmehessünk a Karaköy Lokantasiba. A honlapon kb. semmi infó nincs fenn, de ez ne tévesszen meg senkit, a hely köszöni szépen, jól megy – mi például pénteken bementünk asztalt foglalni, és csak vasárnap estére kaptunk. Az étterem a Galata hídtól gyalog elérhető távolságra van. Ebédre török házias ételeket szolgálnak fel, míg esténként halakat – nem csak – és különböző meze-ket lehet választani. Mi direkt vacsorára mentünk, kíváncsi voltam ugyanis a halkínálatra, és hogy meze-ből mit lehet kihozni. 2 főre 3-4 féle meze-t javasol, ami teljesen reális, ennyivel jól lehet lakni, a meze-hez jár a kenyér, amiből mi magyarok talán többet kértünk mint a helyiek, de nem kell szégyenlősnek lenni. Minden alapanyag friss, és bár olyan egyszerűnek tűik az egész mégis nagyon komplex ízélményben van részünk. (Angol étlap van)

A “meze”-k

Amikor átkompoztunk az ázsiai oldalra, mindenképpen el akartam menni a Ciya Sofrasiba, ahol házias török ételekből lehet választani. Az utcában 3 hely is van, amit Ciya-nak hívnak, de ebből kettő kebabos hely, nekünk nem ez kell, hanem az az étterem, aminek a bejáratában az egyik oldalon egy salátás pult van, a másik oldalon pedig a szakácsok serénykednek. Bár van angol étlap, érdemes a földszinten körbenézni, hogy melyik ételekkel szimpatizálunk. Én egy olyat ettem, amit Cenk javasolt: szárított padlizsán darálthússal töltve (patlıcan dolma – jobb felső kép), ami nagyon hasonlított a mi töltött káposztánkhoz, bár fűszerezésében eléggé csípős volt. Érdemes még a salátabárt (bal felső kép) is kipróbálni, ott is nagyon finom dolgokat lehet enni. Megkóstoltam még a kerebic-et (jobb alsó kép) is, ami egy pisztáciával töltött desszert, amihez egy különleges habot adnak, ami porrá őrölt fa gyökeréből készült. Itt éreztem azt leginkább, hogy a török konyha ízeiben milyen sok hasonlóságot mutat a magyarral. A bal alsó képen egy húsos padlizsános “lecsós” étel látható.

Házias török konyha